Hírlevél

2011. május 5., csütörtök

Kényszerpihenőm története.

Kedves Barátaim!

Íme hát a kényszerpihenőm története röviden.

Január utolsó napjaiban a számítógépen, és a laptopon is megjelent, hogy a vírusvédelem elavult frissítésre van szükség. Nosza én nagy lelkesen mindezt meg is tettem, megerősítettem mindkettőn az Avas vírusvédelmet. Hát ami ezután történt az izgalmas. Mindez nem tetszett a szolgáltatóm rendszerének, és nemhogy csak nem jött át a jel, és nem volt internetszolgáltatásom április 26.-áig, hanem a máig nem tudom milyen műszaki kavar több oldalam, honlapom, a majdnem kész könyvem és még más adatom teljességgel megsemmisített.

Szóval én nem tudtam, hogy a szolgáltatóm komoly vírusvédelmet telepített, adott ajándékba a szolgáltatás aktiválásakor. Azt sem tudtam, hogy az új hely ahová költöztünk, a tavak miatt nehezen ellátható terület, már ami az internet szolgáltatást illeti. Egyébként sem válogathatunk, mert csak egy - egy szolgáltatónak van csak itt lefedettsége.

A három közül az egyik mobil szolgáltatónak, és egy olyannak aki vagy vezetékes telefonnal, vagy tv csomaggal, vagy persze a hármat összekötve nyújtja mindezt. Nekem telefonnal van összekötve, mivel 2010.január óta nem nézek tv.-t, nem hallgatok rádiót, és nem olvasok újságot. No persze ez azért nem teljesen igaz. Ugyanis azt az újságok ami nem negatív azt olvasom. Ilyen igen kevés van. Inkább nem is újságnak, hanem kiadványnak nevezném. Azonkívül azokat a műsorokat meghallgatom, megnézem, az interneten keresztül, ami a pénzről, a marketingről, az MLM.-ről szólnak.

Azóta amióta ezt teszem kiegyensúlyozott az életem, még az ilyen megoldásra váró feladatok esetén is, amikor régebben ugyanis olyan szinten magam alá tudtam esni, hogyha lett volna bátorságom bizony önkezemmel vetettem volna véget az életemnek. Azaz teljes depibe. Nem tudtam volna feldolgozni azt, hogy több mint másfél éves munkám úgy ment tönkre, hogy a beérését, a gyümölcsét nemhogy nem tudtam learatni, de teljesen az elejéről kell kezdenem mindent.

Nos a tanulságot levontam, és nem azt amit sokan mondtak, hogy el kellett volna menteni a dolgokat, mert azt megtettem. Tanulság kettő is van. Az egyik az, a szolgáltatót meg kell kérdezni, jár - e, vagy ad - e, vírusvédelmet. A másik folyamatosan lementeni DVD-re vagy pendrájvra az adatokat, habár a a visszatöltésnél ugyanez megtörtént volna. Mindezt a szolgáltató tudatta velem. Kivéve abban az esetben, ha akkor töltöm vissza amikor teljesen jó az internet szolgáltatás. Mert hát nagy ritkán akadozva 10 - 15. percre áttörte a védelmi falat a jel.

Mindez hogyan derült ki, és miért ilyen soká?
Nos a szolgáltató mosta kezeit, és táv segítség keretében iparkodott a szolgáltatást vissza állítani, ami persze csak percekre sikerült. Hívtam informatikust, a géppel nem volt hiba, rövid időre bejött a szolgáltatás, és utána megint semmi. A laptop közben közlekedett ide - oda. Sehol nem okozott gondot a mobil internetnek a csatlakozása, csak itthon.

Hát én elkezdtem szó szerint relaxálni, hátha megjön az Isteni szikra, mi is történhetett, mit csináltam én, mert akkor már kezdett derengeni, hogy én okoztam mindezt. És láss csodát, úgy április 15 - 16. táján kipattant az a bizonyos szikra.
Április 26.-ikáig pedig azért kellett várni a helyre állítással, mert én nem tudok angolul, és a lányom csak akkor ért rá, leszedni az Avast és a tűzfalat is mind a két gépről.

Mindezek megtörténte után újult erővel láttam neki először is a rengeteg levél, tananyag, és minden egyéb feldolgozásának, és a munkának. Ez idő alatt mivel én online dolgozom, minden elveszett, szétszéledt, kapcsolattartás hiányában. Tehát nagy lelkesedéssel, odafigyeléssel, a történtekből való tanulással kezdem előröl a munkáim és a hálózat építést.

Közben persze a több lábon állás üdvözítő oka miatt április 29.-én csatlakoztam az Európai Kártalanítási Központhoz.
Mit teszünk itt?
Közlekedési balesetben önhibájukon kívül sérülést szenvedő személyek, illetve halál esetén a hozzátartozók számára egy új forrásból kártalanítás címén pénzt tudunk megszerezni, egy a magyarok számára ma még ismeretlen EU-s jogszabály alapján.

Erről a lehetőségről napokon belül egy új blog keretén belül bővebb tájékoztatás indul el a részemről.

Földiné Csúcs Mária biyovis tanácsadó
EuKK: üzleti képviselő.

Kapcsolat - Elérhetőségek:
honlap: www.biyovis.hu/fobejarat
telefon: 06-70-521-6304
skype: foldi.tiborne1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése